6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/A.

Eladó ház Kecskemét

Eladó ház Kecskemét – Ingatlan vásárlás előtt áll? Akkor a legjobb helyen jár, hiszen a Házvadászok szinte minden értékkategóriában kínál eladó házat és lakást. Hirdetéseinket ezen a linken keresztül érheti el.

Eladó ház Kecskemét – mire jó az ingatlanközvetítő?

Az általános közvélekedéssel szemben a jó ingatlanközvetítő kőkeményen megdolgozik a pénzéért. Érdemes hangsúlyozni, hogy most a valóban JÓ ingatlanközvetítőkről beszélünk. Emiatt a fent feltett kérdésre egy példán keresztül a legcélszerűbb választ adni. Vigyázat! A következő történetben sokan magukra ismerhetnek.

eladó ház Kecskemét banner

Adott egy gyermekes, harmincas éveit éppen betöltött házaspár, akik különböző forrásokból ~40 MFt-ot tudnak lakáscélra fordítani. Ez az összeg jelen sorok írásakor nagyjából megfelel a Kecskemét és környékén található családi házak középértékének, így szerencsésebb esetben egészen jó otthonra lelhetnek a fiatal házasok. Ez a szerencsésebb eset viszont nem következik be, mivel az átlagos hétköznapokat elviszik a munkával töltött órák, amit az egymásra fordított minőségi idő követ. A gyakorlatban ez azt eredményezi, viszonylag kevés időt tudnak házkeresésre fordítani a szülők. Mondhatnánk úgy is, hogy egy nagyon kicsi felderítő képességgel rendelkező ingatlan-radarral vannak felszerelve azok, akik kicsiben keresnek. Ezzel szemben az ingatlanközvetítő főmunkaidőben vadássza a házakat, hogy ezek közül a legmegfelelőbbet tudja bemutatni megbízóinak. Vagyis egy teljes arzenál (jól bejáratott ügyfélkör, kapcsolati tőke, szakmai háttértámogatás, teljes értékű ingatlan szolgáltatási portfólió, magánszemélyek számára nem elérhető egyedi fejlesztésű keresőszoftverek, stb.) áll rendelkezésére, hogy megtalálja a legideálisabb megoldást.

Egy jó ingatlanos időt spórol. Az idő pedig pénz.

Nem túlzás azt állítani, hogy a jó ingatlanos időt spórol. Ezt a tulajdonságát első sorban annak köszönheti, hogy a megbízóval történő kapcsolatfelvételt követően feltérképezi a vásárlói oldal kívánalmait és lehetőségeit. Vagyis egy családi házra vágyakozó érdeklődőnek nem fog bemutatni egy lakótelepi panelt, és fordítva (csak azért, hogy kitöltse a munkaidejét). Ezzel máris időt spórolt az ingatlanközvetítő az érdeklődőnek, az eladónak és természetesen saját magának.

Egy jó ingatlanos pontosan tudja mit csinál.

Eladó ház Kecskemét. Ezzel a keresőszó kombinációval nagyon gyakran találkozunk. Azonban ettől még nem kerülünk egyszerűbb helyzetbe, amikor döntenünk kell, hogy melyik házat nézzük meg és melyiket nem. A Házvadászok minden esetben professzionális ingatlanfotókat készít, amelyek tapinthatóbbá teszik az adott ház hangulatát. Ezt olyan szöveges információval egészítjük ki, ami még inkább segít az egyszerű érdeklődő számára eldönteni, hogy az adott házat megéri-e megnézni, vagy sem. Végül, de nem utolsó sorban jól értelmezhető helységrajzot is készítünk, amelyek arányosan mutatják be az adott ingatlan által kínált életteret.

eladó ház Kecskemét banner 2

Egy jó ingatlanos tiszta játékszabályok szerint játszik.

A játékszabályok az ingatlan szakmában is nagyon fontosak. Játékszabályok alatt érthetjük a különböző belső szabályozóktól kezdve, az alapvető normákon keresztül egészen a vonatkozó jogszabályokig minden elképzelhető írott és íratlan forrást. A Házvadászok csapata pontosan tudja, hogy milyen ütemben kell felépíteni az ingatlanértékesítés menetrendjét, hogy az minden tranzakcióban részt vevő fél számára kellő biztonságot és rugalmasságot nyújtson. A megfelelő játékszabályok hiányában a saját szavahihetőségünket is aláásnánk, ami alapjaiban szabna gátat a hosszú távú terveinknek. Arról nem is beszélve, hogy az adminisztrációs terhek egy részét át tudjuk vállalni, a másik felében pedig hasznos segítséget tudunk nyújtani megbízóinkat.

Mivel a legtöbb ember életében csak 2-3 alkalommal vásárol ingatlant, így viszonylag szűk keresztmetszetből kell, hogy megítélje a közvetítőket. A Házvadászok csapata arra rendezkedett be, hogy a legtöbb hozzáadott értéket biztosítsa megbízói számára és így hitelt érdemlően nyújtson ingatlanközvetítői szolgáltatást!

Eladó ház Kecskemét – bízza a Házvadászok csapatára ingatlanügyeit, hogy pénzt és időt spórolhassunk Önnek!