6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/A.

Eladó lakás Kecskemét

Eladó lakás Kecskemét – ingatlant vásárolna? Ebben az esetben a legjobb helyen jár, mivel a Házvadászok minden értékkategóriában kínál eladó lakást és házat.

Eladó lakás Kecskemét – mire figyeljünk?

Ahogy ideális esetben párt, úgy a legtöbb esetben lakást, de még inkább otthont is egész életre választunk. Amennyiben az utóbbit mégis cserélnénk, akkor sem mozdulunk túlságosan távolra, sokszor még a helységnevet sem cseréljük le. Emiatt nagyon fontos, hogy az alábbi tanácsok betartását komolyan megfontoljuk!

Idő, idő és még több idő

A tudatos otthonkeresés időbe kerül. Nagyon sok időbe. Először is fel kell térképeznünk azt, hogy pontosan milyen elvárásaink vannak a lakással szemben. A feltérképezés során számos kérdést kell feltennünk magunknak. A teljesség igénye nélkül ilyenek lehetnek a következők:

A legfontosabb kérdés mégis az, hogy mekkora összeg áll rendelkezésünkre a lakásvásárláshoz? Ez alapjaiban fogja meghatározni, hogy az előbbi kérdések kapcsán melyeknél kell kompromisszumot kötnünk, és melyeknél nem. Minél több lakást nézünk meg, annál több tapasztalatot fogunk szerezni. A lakások megtekintéstét akár egy ellenőrző lista alapján is megtehetjük, és ez a lista később a gondolataink rendszerezésében is segíthet.

Pénz, pénz és még több pénz

Ahogy azt az előbb is kiemeltük, a lakásvásárlás céljára rendelkezésre álló összeg alapjaiban fogja meghatározni a lehetőségeinket. Emiatt nagyon fontos, hogy megnézzük, meddig ér az a bizonyos takaró. A családi kasszában rendelkezésre álló megtakarításokat jobb, ha nem éljük fel teljesen, hiszen az eseti jelleggel jelentkező nagyobb kiadások a lakásvásárlás után is felüthetik a fejüket. Arról nem is beszélve, hogy felelős lakástulajdonosként a saját házunkra állagmegóvás céljából is költenünk kell. Vannak azonban még alternatív források, mint a kormányzati családpolitikának köszönhető CSOK és / vagy babaváró támogatás, vagy a lejáró lakástakarék kasszák és egyéb megtakarítási formák (MÁP+). Ezen felül még a pénzintézetek által nyújtott ingatlanhitelek is segítséget nyújthatnak.

Gondoljunk a fenntartási költségekre

Egy lakás fenntartása — és ebbe még nem tartozik bele az állagmegóvás — pénzbe kerül. Ez az összeg havonta különböző mértékben jelentkezik, így egy erősebb téli hónap során a fűtésszámla emelkedik meg, a nagy meleg eredményeként pedig a klíma pörgeti a villanyórát. Alaptézis, hogy a nagyobb alapterületű lakás fenntartása többe kerül, mint egy azonos paraméterekkel rendelkező, de kisebb társa. A gépészet és az egyéb műszaki tartalom viszont nagyon komoly befolyásoló tényezőként van jelen a képletben. Vagyis egy hőszivattyúval, vagy napelemes rendszerrel rendelkező modern társasház alternatív forrásokból fedezi az energiaigényének egy bizonyos hányadát. Ennek köszönhetően akár közel 0 forintos rezsiköltségről is beszélhetünk. A modern ingatlanok esetében az alacsony fenntartási költséget kompenzálja a lakás magas forgalmi értéke. Emiatt négyzetméter árra vetítve biztos, hogy többet fizetünk ebben az esetben, mintha egy hasonló méretekkel rendelkező lakótelepi panelt vásárolnánk.

Állapotfelmérés

A lakás állapotáról minden esetben győződjünk meg. Ehhez tudnunk kell, hogy pontosan melyik évben épült az adott ingatlan és az azóta eltelt időszakban mikor milyen felújításon esett át. A fenntartási költségekkel összefüggő nagyon fontos kérdés, hogy a külső nyílászárók milyen állapotban vannak. Keressük a hőhíd és beázás jeleit, amelyről a nedves (és penészes) foltok árulkodhatnak. Szintén fontos kérdés, hogy a meleg és hidegburkolatok cserére szorulnak-e vagy sem.

eladó lakás Kecskemét banner

A lakásmegtekintésektől kezdve, az anyagi lehetőségek feltérképezésén és a fenntartási költségek meghatározásán keresztül egészen az állapotfelmérésig az a legjobb, ha szakértők segítenek minket. A Házvadászok pedig pontosan azt a szakértői segítséget nyújtja, amelyre egy lakásvásárlás során szüksége lesz!

Eladó lakás Kecskemét – bízza a Házvadászok csapatára ingatlanügyeit, hogy pénzt és időt spórolhassunk Önnek!