Így kell házat eladni Kecskeméten c. cikkünkben összeszedjük, hogy mégis milyen kérdéskörökre célszerű nagyobb figyelmet annak érdekében, hogy az eladó ház gazdára találjon Magyarország egyik legszebb mezővárosában.

  1. Tedd vonzóvá a portékát!

Ahogy a személyes találkozók esetében is nagyon fontos az első benyomás, úgy az ingatlanértékesítés területén is döntő lehet az, hogy először mit lát az érdeklődő. Emiatt célszerű némi időt és pénzt áldozni arra, hogy a legvonzóbb arcát mutassa az eladó ház fotózás, videózás és a személyes bemutatás során. Az esztétikumot növelheti egy egyszerű rendrakás, vagy porszívózás is, de amennyiben szükségesnek ítéljük, akkor a tisztasági festésen sem érdemes spórolni. A személyes bemutatás előtt pedig mindenféleképpen szellőztessünk ki!

  1. Készíts képeket!

Egy eladó ház esetében ma már alapelvárás, hogy azt fényképekkel együtt hirdessük az interneten. Miközben a lakásfotókat készítjük gondoljunk arra, hogy egy jól ellőtt kép ebben az esetben milliókat ér. Emiatt a lehető legnagyobb odafigyeléssel és gonddal kell fotóznunk. Ahogy az előző pontban már hangsúlyoztuk: minden fotónak a tisztaságot és a rendet kell magából sugároznia. A fényképek elkészítése során viszont nem csak arra kell odafigyelnünk, hogy mit és milyen szögből fotózunk, hanem arra is, hogy milyen beállításokat használunk az adott eszközön. Az eszköz vonatkozásában sokan rögtön a telefonra gondolnak, de valójában már egy belépőszintű DSLR/MILC fényképezővel és egy tisztességes objektívvel jobb eredményt érhetünk el. Kecskemét és környékén nagy szerencsénk van, mert az év nagy részében dúskálunk a fényben – és a jó fotók elkészítéséhez rengeteg fényre lesz szükségünk.

  1. Írj szöveget a hirdetéshez!

Az a legjobb taktika, hogy ha a vásárló fejével gondolkodva írjuk meg az ingatlanhirdetés szövegét. Amennyiben így teszünk, akkor a legtöbb kérdésre már a hirdetés leírásában választ adhatunk, és ezzel időt spórolhatunk magunknak, valamint a potenciális vásárlóknak is. Egy eladó ház esetén fontos tényező a lokáció, de ha ezzel kapcsolatban nem akarunk túl specifikusak lenni, akkor is megadhatunk olyan információkat (iskolák, boltok távolsága), amelyek megalapozhatják az érdeklődést. Egy jól megfogalmazott és tartalmilag megfelelő ingatlanhirdetéssel nagyban elősegíthetjük a sikeres értékesítést.

  1. Hirdess az interneten!

Újsághirdetésekre már nem szabad alapozni az ingatlanértékesítést, mivel az érdeklődők döntő többsége már a világhálót használja. Vannak ingyenes, illetve fizetős hirdetési formák és az utóbbi mindig egy picit többet kínál az előbbinél. Ebben a pontban kell kidomborítani az ingatlanközvetítő szerepét, hiszen rutinosan mozog a különböző csatornák között és ki tudja aknázni az egyes hirdetési felületekben rejlő előnyöket. Így például a Házvadászok nagyon jó eséllyel juttat el egy Kecskemét és környéki ingatlant az eladótól a vásárlóig.

  1. Válaszoljunk a telefonhívásokra!

Miután elkészültek a képek és felkerült a hirdetés az internetre már jöhetnek is az érdeklődők. Gyakorlati tapasztalatból mondhatjuk, hogy egy kecskeméti eladó ház esetében viszonylag nagy érdeklődésre lehet számítani abban az esetben, ha az előző pontokban foglalt tanácsoknak eleget tettünk. Ettől függetlenül az ingatlannal kapcsolatban felmerülő kérdésre a legjobb tudásunknak megfelelően kell válaszolni, hiszen a nem hiteles tájékoztatás könnyen gyanút kelhet. Amennyiben a gyanú már megfogalmazódott az érdeklődőben, úgy jó eséllyel ki is húzhatjuk őt a potenciális vásárlók sorából. Ezt elkerülve jobb, ha előre felkészülünk azokra a kérdésekre, amelyek szinte minden esetben elhangzanak: Mikor épült? Milyen vastag a szigetelés? Van födémszigetelés? Mennyibe kerül a rezsi fűtésidőszakban? Milyen alappal rendelkezik a ház? Milyen nyílászárók vannak? Milyen internet/TV/telefon szolgáltatók érhetőek el a házban? Satöbbi.

  1. Mutassuk be az ingatlant!

Noha hosszúnak tűnik az út az első fotó elkattintásától az első bemutatás tető alá hozásáig, a valóságban ez akár ugyan azon a napon is megtörténhet. A személyes bemutatás varázsát akkor tudjuk a legjobban kiaknázni, hogy ha a korábbi pontokban megfogalmazott javaslatok alapján készültünk elő, vagyis egy tiszta, rendes, kiszellőztetett eladó ház várja az új tulajdonosát. Az eddigi munkánk gyümölcse itt éri el legfontosabb mérföldkövét, hiszen az eddig felhalmozott információkat most már személyes benyomással is párosíthatja majd az érdeklődő.

  1. Egyezzetek meg az árban!

A megegyezés leggyorsabb formája az, hogy az érdeklődő nem akar alkudni a hirdetésben feltüntetett árból. Ez azonban csak a tranzakciók egyik felét teszi ki, és a másik felében a potenciális vásárló megpróbál fogást találni az eladón. Ilyenkor a vélt vagy valós hiányosságok hangsúlyozásán keresztül a személyes élethelyzetbe történő beavatásig szinte minden taktikát el lehet képzelni. Kecskemét és környékén az országos átlagnál jobb alkupozícióban vannak az eladók, mivel növekvő potenciállal rendelkező gazdasági térségről van szó. Ez azt jelenti, hogy van számottevő fizetőképes kereslet. Az ár azonban csak az egyik kérdés, a másik az, hogy milyen ütemezésben tud fizetni a vásárló? Egyben? Vagy szükség van pénzintézeti hitelre? Az utóbbi kérlelhetetlenül meghosszabbítja a tranzakciót.

  1. Adminisztráljatok!

A vételi szándékot hivatalossá kell tenni, és ez általában azzal jár, hogy – jogi aktus formájában – a vevő foglalót vagy előleget ad át az eladónak. Szerencsére Kecskemét és környékén számos olyan ügyvédi iroda találhatok, amelyek segítséget nyújthatnak az ingatlan adás-vétel tranzakciójának a lebonyolításában. Amennyiben ingatlanközvetítővel is együtt dolgozunk, akkor még egyszerűbb dolgunk van, hiszen a Házvadászoknak is a kisujjában van az értékesítés menetrendje.

  1. Rendezzétek a további kérdéseket!

A továbbiakban felmerülő kérdések kapcsán a legfontosabb az, hogy mikor kerül sor az átadás-átvételre. Ezt mindenféleképp tisztázni kell és a megegyezés védelme érdekében jobb, ha a végleges szerződésben is feltüntetésre kerül ennek az időpontja. Ezen túlmenően olyan kérdésekkel is számolni kell, mint például az eladó ház belsejében található bútorok és technikai eszközök sorsa. Az adott kérdéskör súlyától függően mérlegelni kell, hogy van-e annak helye az adásvételi szerződésben vagy sem.

így kell eladni házat Kecskeméten

Ez a kilenc pont röviden összefoglalja, hogy milyen lépésekből áll össze az ingatlanértékesítés folyamata. Ezt a folyamatot viszont még meg szeretnénk támogatni néhány tanáccsal is. Az első, hogy használjuk a Facebook-ot a hirdetés során, mivel ebben az esetben lehetőségünk van arra, hogy meghatározzuk az elérni kívánt célcsoportot. Vagyis egy Kecskeméten található ingatlan esetében megadhatjuk, hogy Kecskemét és környéki lakóhellyel rendelkező személyek lássák az eladó ház hirdetésünket. Emellett fontos, hogy őszinte legyen a hirdetés, vagyis az előszobát ne adjuk hozzá a teljes szobaszámhoz. A komoly érdeklődők számára akár a tulajdoni adatlapot is rendelkezésre bocsájthatjuk, ezzel is aláhúzva a hirdetés hitelességét és az eladási szándék komolyságát.

Egy eladó ház értékesítése során nagyon nehéz minden részletre odafigyelni, emiatt nagy segítséget jelenthet egy közvetítő megbízása. A közvetítő nem csak az adásvétel menetrendjével van tisztában, hanem rendelkezik minden eszközzel, ami a hirdetés megjelentetéséhez szükséges. Ezen felül jó eséllyel a megfelelő kapcsolati tőke is a rendelkezésére áll, tehát akár direkt értékesítést is folytathat azok körében, akik korábban már megkeresték, hogy megfelelő ingatlant találjon számukra.

Eladó házát bízza a Házvadászokra!