A födém az épületek lefedését, védelmét, illetve a vertikális terek elválasztását szolgálja. Mint ahogyan megtudhattuk, hogy a házépítés többi részénél mennyi különböző stílus vagy típus közül választhatunk – ami rengeteg cikkünk alapjául szolgált, mint például a Könnyűszerkezetes ház vs téglaház – úgy a födém esetében is számos különféle anyag és technológia kivitelezése között tehetünk különbséget.

A födémek kivitelezésének megismerése során hasznos lehet, ha különböző szempontok szerint csoportosítjuk őket. Egyik ilyen csoportosítás a födémek anyaga szerinti, aminél megkülönböztethetünk fenyőfából, acélgerendából, vasbeton gerendából, beton- és égetett agyagból béléselemeket, ezen kívül falazótéglát és betont. Ebben a cikkünkben a könnyűszerkezetes és betonfödém előnyeit és hátrányait ismertetjük. Célunk az, hogy ezzel a cikkel egy kicsit jobban megismerhesd esetleges leendő otthonod szerkezetét, lehetőségeit és nem utolsó sorban hátrányait. Mint minden esetben a födémeknél is lehet hátrányokból – ha nem is előnyt, de legalább – életünket és házunk élettartamát nem befolyásoló tényezőket kovácsolni. Hiszen mint a generálkivitelezés során a legtöbb esetben, itt is a hangsúly inkább a minőségi alapanyagon van. Sajnos azonban a legtöbb „retro” felfogású szakember gyakran úgy van vele, ha valamit nem ismer akkor, az nem is létezik és ha nem ismeri a technológiát, akkor az csak rossz minőségű lehet. Ez a könnyűszerkezetes technológia máig létező stigmája Magyarországon, amit ugyan ennek az építési típusnak kedvelői és képviselői próbálnak levetkőzni, ám a mai napig sem sikerült még nekik. 

Természetesen saját magamnak is megvan a preferenciám, ám ezt cikkeimben megpróbálom nem éreztetni, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, ahogy az is, hogy mit kedvelünk és mit nem. Az előnyök és főleg a hátrányok ismertetésénél ugyanis kegyetlen őszinteség szükséges – ami sajnálatos módon hiánycikknek számít a szakmában-, hiszen a födémszerkezetek, a vízszintes teher­hordó szerkezetek egyik legfontosabb elemei és több feladatot látnak el, mint gondolnánk.

tégla válaszfal Milyen alap feladatokat lát el a födémszerkezet?

  az építészeti teret vízszintes irányban, a belsőépítészeti adottságoktól függően megfelelő számú rész­re osztja el,

  szó szerint a ház terheit viseli, azaz a használat során fellépő hasznos terheket viseli,

  fontosságuk megkérdőjelezhetetlen az épületek víz­szintes irányú merevítésében is, amelynek köszönhetően a falak függőleges teherviselő képessége többszörösére nő.

Egy komplex födém teherhordó és padlószerkezetből, valamint hő- és hangszigetelő rétegből áll. Készülhetnek teljesen – szakmai szóval élve monolit, vagy részben a helyszínen – félmonolit – fából, acélból, vasbetonból, vagy kerámiából.

Ugyan az acélgerendás födémek kivitelezése több mint 100 éves múltra tekint vissza, amely főként a falusi építkezés fő képviselője volt, mára a leggyakoribb födém kivitelezésére használt anyag, a négy évtizede használatban lévő előre gyártott vasbeton, ami mellé a fa is kezd újra felzárkózni. Hiszen volt, amikor csak a keményfa, vagy az úgynevezett szalmapólyás födém volt az egyedüli elérhető és megbízható anyag, mivel a régi időkben mondhatni limitált lehetőségek közül tudtak csak válogatni az építkezők.

Mit érdemes tudni a könnyűszerkezetes födémről?

Amikor egy generálkivitelezés során a könnyűszerkezetes födémekről beszélünk, akkor a súlyukból kifolyólag, a fából készült födémekről van szó. Magyarországon a fa felhasználása nagyrészt a belső födémek kivitelezésénél népszerű, azonban egy fában gazdag országban a fa felhasználása többszöröse is lehet a vasbetonnak, hiszen a hatalmas erdőknek köszönhetően nemcsak, hogy ez az egyszerűbb és logikusabb megoldás, de az olcsóbb is.

könnyűszerkezetes födém  

A fagerendás födémek előnyei:

  Maga a szerkezet könnyű, ezáltal gyorsan el is készül, mégis élettartama hosszú ideig tart.

  A fa könnyen megmunkálható.

  Olcsó alapanyagnak számít és a kivitelezés gyorsaságának jóvoltából, a szakemberek munkabére is gyakran olcsóbb. Ára miatt legtöbbször ezt használják a legfelső födémnek, ugyan szerkezetileg nem merevíti a házat, ellentétben a monolit födémmel.

  Elkészítésükhöz nem szükséges akkora szakértelem, mint a vasbetonnál.

  Esztétikus látványt biztosít, főleg a szabadon hagyott fagerendák látványosak, melyek belsőépítészetileg is feldobhatják otthonunkat.

A fagerendás födémek hátrányai: 

  Szerkezeti könnyűségeegyben a hátrányát is jelenti. Főleg a nyári forróságban, ahol egy vasbetonnal szemben könnyen túlmelegedhet, főleg a tetőtér.

  Ugyan a minőségi, jól megmunkált és felülkezelt fa alapanyagokkal nem szokott probléma lenni, de a gombásodást és a korhadást mégis a hátrányok közé kell venni.

  Karbantartást, azaz felületkezelést igényel.

  A fa a beépítése után is változik: vetemedik, szárad, reped és hangokat ad.

  A fagerendák anyagukból kifolyólag jóval tűzveszélyesebbek, mint a betonfödémek. Itt azonban fontos kihangsúlyozni, hogy a fából készült födémek esetében is oda lehet és kell is figyelni a tűzvédelemre, amivel jóval ellenállóbbá válik. Ugyanis a beépített faanyagokat gombaölő anyag mellett égéskésleltető anyaggal is be kell vonni még feldolgozás közben, de a felületi megmunkálása, azaz gyalulása után is. 

A teljesség kedvéért, a fából készült födémeknél fontos megemlíteni a BBS, vagyis a táblásított fapanel födémeket, amik előregyártott, tömör faanyagból készülnek. Többféle fából – a lucfenyőtől kezdve a vörösfenyőig – és kivitelben is készülnek, emellett lehetnek három-, öt vagy hétrétegűek is. Az előzőleg említett hátrányok mellett, ennél a típusnál nem lehet felsorolni egyet sem, ám a minőséget itt is meg kell fizetni, ami jelen esetben drágább, mint az amúgy is drágának mondható vasbeton kivitelezése.

Mit érdemes tudni a betonfödémről? 

A betonfödémek esetében több típust különböztethetünk meg – mivel a sokféle szerkezeti kialakítás nehezen szorítható csak egy kategóriába – amelyeknek mind külön-külön megvan a saját előnye és hátránya is. Alapvetően a házépítés során kétféle vasbeton anyagú födémtípust különböztetünk meg, az egyik teljesen, azaz monolit, vagy részben a helyszínen – azaz félmonolit – kivitelezett födém.

előre gyártott betonfödém elemek

A monolit vasbetonfödém: Sok helyi munkával készülő szerkezet, amibe beletartozik a zsaluzás, vasalás és betonozás is. Egyik legnagyobb előnye, hogy szinte bármilyen alaprajzú ház fedésére alkalmas, mégis elsősorban a többszintes házak esetében bizonyul jó megoldásnak nagy teherbírású szerkezetének köszönhetően. Másik hasznos előnye, hogy elektromos vezetékeket, gépészeti vezetékeket lehet benne elrejteni és jó akusztikai tulajdonsággal is rendelkezik. Hátránya, hogy drága, ám ha felület hűtést is készítünk a házba, akkor a különbség már nem is annyira érezhető.

Félmonolitos gerendás födémek: Olcsóbb házak egyszerű szerkezeténél célszerű ezt a födémet választani. Előnye, hogy kevesebb élő munkával elkészíthető, mint a monolit födém. Hátránya, hogy csak egyszerű alaprajzokhoz alkalmazható.

  • Kéregpanel, zsalupanel: Ugyan ez a típus közel áll a monolit vasbetonhoz, ám különbsége abban rejlik, hogy a födém erősített vasalt részét az üzemben a szükséges méretre előregyártják, majd daruval emelik a helyére a házépítés során. Előnyei közé tartozik, hogy a panelek csupán 5-6 cm vastagságúak és sima a felületük, míg hátránya az, hogy ideiglenes megtámasztást igényel.  
  • Panelos födémek: Nagy előnyük a jó hőszigetelő tulajdonság mellett, hogy a házépítés során nem igényelnek ideiglenes megtámasztást és már minimális betonozással is kivitelezhetők. Az elemek ugyancsak gyárban készülnek és a helyszínen már csak a helyükre kell emelni a pallókat. Hátránya méretéből adódik, mivel jelentős szállítási és daruzási kapacitással rendelkező gép alkalmas csak rá.
  • Előfeszített vasbeton gerendás: A vasbetonból készült födémek legolcsóbb változata, azonban csak egy bizonyos épülettípusnál kivitelezhető. Hátránya közé tartozik még, hogy kivitelezésénél a gerendák közé bekerült béléstesteket – amik beton vagy kerámia anyagból készülhetnek – nem megfelelő odafigyeléssel könnyen eltörhetik a “szakemberek”.

Anyagától vagy technológiától függően épületszerkezeti szempontból is több követelménynek kell megfelelniük a födémeknek, amelyekre nagyon fontos odafigyelni.

Házunk hő- és hangvédelme nagymértékben befolyásolja életkörülményeinket, hiszen egy zajos út vagy egy hangos szomszéd hangszigetelés hiányában jelentősen megnehezítheti életünket. A hang terjedése ellen a szerkezet tömegének növelésével lehet védekezni. Hiszen minél nehezebb, jelen esetben vastagabb egy födémszerkezet, annál kevésbé tudnak a hangok, rezgések formájában a levegőben terjedni. A megfelelő hőszigetelés leginkább azoknál a födémeknél fontos, amelyek a fűtött belső tereket választják el az alacsonyabb hőmérsékletű külső terektől, ilyen például a padlás vagy a pince.

Épületszerkezeti szempont mellett, tartószerkezeti követelményeknek is meg kell felelnie minden födémnek!

Szilárdság, amit a rájuk ható terhelések függvényében kell meghatározni. A födémeknél két különböző típust különítünk el; az állandó teher – saját tömegéből adódó tömegerő, és egyéb szerkezetek terhei -, és az esetleges teher, azaz a használat során fellépő teher, ami adódhat bútorokból vagy emberekből. Ellenálló képességét, azaz szilárdságát a szerkezet mellett – mint a házépítés során mindenhol – az anyagok minősége is meghatározza.   

Ahogyan a Kőzetgyapot vs hungarocell: Melyik a jobb szigetelő anyag? című cikkünkben is írtuk a ház tűzállósága nagymértékben függ annak részeinek – mint például a szigetelés, a felhasznált anyagok éghetősége vagy a födém –  tűzállóságától és a tűz esetén tanúsított viselkedésétől is. Logikusan az éghető anyagokból – mint például a fa alapanyagok, textíliák és különböző műanyagok – kivitelezett födém tűzbiztonsága csökken. Vannak azonban olyan anyagok is, amelyek ugyan maguk nem égnek, de tűz esetén kedvezőtlenül viselkednek, mint például az acél, ami hő hatására gyorsan és nagy mértékben veszít szilárdságából.

tűz a faházban

Végezetül – mint a generálkivitelezés során mindennek -, a födém tartóssága is a házépítés során felhasznált anyagok minősége és tulajdonságai, a szakemberek hozzáértése, szakszerű tervezés és kivitelezés, valamint a rendeltetésszerű használat határozzák meg. A födém anyagának kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy mekkora és milyen a szerkezet igénybevétele. A „spórolás” a házépítés során legtöbbször egy negatív fogalom, amit csak akkor lehet jól megvalósítani, ha figyelembe veszünk alapszabályokat. A födém szerkezeténél például egy ilyen rossz értelemben vett spórolás vezethet ahhoz, hogy a szerkezetből kimaradnak olyan részek, amelyeknek hiányát és azok következményeit, a későbbiekben többszörösen fizetjük majd meg.

Mindezekért csak megbízható és kiváló szakértelemmel rendelkező generálkivitelezőre szabad rábízni leendő otthonunk megépítését, aminek kiválasztásában a Házvadászok csapata 2021-ben is segítséget nyújt.